2011. február 7., hétfő

Ismét elővettem a könyvet...

Tegnap este, míg apa a neten "motorozott" úgy döntöttem előveszem Betty könyvét és folytatom a tanulást.
Következő fejezet, a kontúrok rajzolása.
Érdekes volt az első lecke.
Be kellett állítani az órát, hogy 5 perc múlva jelezzen. Az 5 percben a feladat a következő.
Egy tiszta lapra kell lerajzolni a tenyér redőit úgy, hogy nem nézel oda. 5 percig NEM SZABAD ODANÉZNI.
Tehát: Bal tenyeremet nézem, ahogy követem a vonalat a szememmel, úgy húzom a vonalat a jobb kezemmel a papíron.
Minden redőt le kell rajzolni. Pepecs munka, de nagyon tanulságos.
Vagyis: Az agyam folyamatosan azt súgta, hogy nézd meg a papírt! Nézd meg! Tudtam, hogynem lehet, tehát csak a vonalakat néztem. Agyam elcsendesedett, csak a kezem és a szemem mozgott. Az öt perc hamar eltelt. Érdekes, ezt már a képeim rajzolása közben is megfigyeltem, hogy ha megkérdezik, meddig tartott, csak úgy saccra tudom megmondani. Nem veszem közben észre az idő múlását. Úgy érzem néha, mintha max egy óra lenne, pedig valójában akár öt-hat óra is eltelik. Ez jó, mert ilyenkor teljesen J módban vagyok, nem gondolkodom.

Na ezek a tenyerem redői
Meg kell állapítanom, hogy nem is olyan redős a kezem, már a végén nem találtam redőt amit lerajzolhatok. :)

A második lecke már jobban tetszett, mert végre elővehettem a képsíkot és a keretet.
A tenyeremet kellett letörölhető filccel körberajzolni, majd ezt kellett papírra vinni.
Huhh...nagyon nehéz volt, pedig elsőre könnyűnek tűnt, olyan "mi ez nekem?" tipusúnak.
Íme az eredmény, és alatta a legelső decemberi rajzom a kezemről.



Van némi különbség.



2 megjegyzés:

  1. nem semmi tényleg a különbség...X.x
    jolett a kezed^^
    de a redőiden nemtudok kiigazodni...O.o Van egyáltalán annyi redőd?:O:|:D
    puszus
    keresztlányod^^

    VálaszTörlés
  2. Azon nem is kell, nem pont így helyezkednek el a redőim, de igen vannak ennyien, csak segít ráhangolódni a kontúrrajzolásra és a J módra. :/

    VálaszTörlés