2010. december 4., szombat

Játszóház

Nosztalgok!
Ma játszóház volt az iskolában. Erről eszembe jutnak régmúlt idők "Mikulás klubdélutánjai". Anno mikor gyerekek voltunk, még klubdélutánt szerveztek nekünk a pedagógusok. Emlékszem, minden osztály saját magának rendezte a "bulit". Volt aki lemezjátszót hozott, volt aki lemezeket. Én általában lemezeket vittem, bár előtte volt némi harc a tesóval a jobb zenékért. Persze nekem mindíg a kacsatánc, meg a moncsicsi maradt, bezzeg a tesó vihette az EDDÁ-t, meg a Szuperhits-et.  :(
Nagy kannákban hozták nekünk a konyhás nénik a forró teát. A felsősök közül került ki a télapó és a két krampusz. Egyszer engem is az a megtiszteltetés ért, hogy Télatya lehettem. Nővérem jópár évig birtokolta eme címet. Nekem nincs jó élményem a mikulásoskodásomról. Mindenki tudta ki van a ruha alatt, nem vettek komolyan, a kicsik még talán, de a nagyobbak abszolút nem. Szerencsémre a két krampusz, lévén az osztály legrosszabb fiúi, visszaverték a hangoskodókat.
Ma mi van? Semmi. Az alsó iskola régies hangulata, amiért érdemes volt oda járni, ma már a múlté. Bezárták. A felső modernebb épülete, a "meghitt kis zugokkal" kicsit családiasabb légkört teremt. Szóval a mai mikulásos rendezvények, már nem olyanok. Minden szervezett, rendezett, de a gyerekek nem érzik át az egésznek a hangulatát. A nagyokat össze akarták hozni a kicsikkel, ami lássuk be nem igazán sikerült. A kicsik és nagyok egy teremben voltak, ez igaz, de ezen kívül semmi kapcsolat. Szinte nem is beszéltek egymáshoz, talán annyit, hogy légyszi add ide ezt, vagy azt. Teszik amit elvárnak tőlük, aztán mehetnek haza. Élmény nem sok. Talán annyi, hogy a Mikulás, akiről mindenki tudta hogy a "Lacibá", jó fej volt. Vagy az próbált lenni.
Egy észrevételem azért volt. Szegény Mikibá csak osztotta a csomagot minden jó és rossz gyereknek, ám a gyerekek közül csupán egy-kettő köszönte meg neki. De az hogy valaki csak annyit mondott volna, hogy Kellemes ünnepeket neked is Mikulás! nos ezt egyszer sem hallottam... elgondolkodtató.
Mindegy, ezt is letudtuk. Jöhet a karácsonyi áhitat, és a MINDENKI KARÁCSONYA!
hurrá...

2010. december 3., péntek

December első hete avagy a szívatás hete

Ezt azért írom így, mert az időjárás a drága szívat bennünket rendesen.
Leesett az első hó hétfőn, menjünk akkor gyalog! Nem kell bringa! OK. Második lépésnél beázott a csizmám. Mire a falu közepéig értem már bokáig állt a csizmáimban a víz. Hurrá! Gyermekem természetesen a jó meleg hótaposójában vígan rúgta a havat. Engem meg dobált az ideg.
Hazafelére természetesen elolvadt a hó nagy része, nyugodtan lehetett volna bringázni, de nem, én bolond gyalogolok. Napi 2-3 km semmiség!
Aztán a hét vége felé (ma) megint esett! Mit esett?! Szakadt!!! Anya okos! Visszük a bringát! Frászt! Nagy a hó, nem visszük. Gyerek nyekereg, vigyünk szánkót! Anya morran nem visszük! Bezzeg hazafelé, a gyerek két batyujával a kutyatáppal, tejjel, mifenével megrakodva de jó lenne az a szánkó! Anya nyekereg, gyerek meg vigyorog. Én megmondtam hogy hozzunk szánkót anya! Naja. Délután szülinapi buli. Caplatás vissza a latyakban, a falu közepére, aztán két óra múltán haza. Hurrá itthon vagyok! Remélem a hó elolvad reggelre.
Még el sem kezdődött, már útálom a telet!