ÁLOM
1.
- Nyomorult időjárás!- mormoltam magam elé, és szorosan összehúztam magamon a kabátot. Sietnem kell, ha időben ott akarok lenni a találkozón. Hirtelen megtorpantam és körülnéztem. Hogy is van ez? Miért KELL nekem sietnem? Azt sem tudom ki ez az ember, akivel találkoznom kell, és mit akarok tőle egyáltalán? Nem is értem miért egyeztem bele a találkozóba, miért nem tudok én soha nemet mondani Marynek. Önálló, független, harminckét éves nő vagyok. Van lakásom a város egyik legjobb negyedében, vannak barátaim, saját virágszalont működtetek. Mi kell még? Újabb kapcsolat? Hát igazán régi sem volt.
Talán az miatt a férfi miatt van az egész? Bosszú, mert észre sem vesz? De hát hogy venne észre, ha azt sem tudja, hogy a világon vagyok!
- Gyerekes vagy Amy! – feddtem meg magam.
Hát igen az óta a férfi vonzerejének hatása alatt vagyok, mióta bent járt az üzletemben. Azt sem tudom ki ő, csak azt tudom, hogy kell nekem!
Éppen a virágokat rendezgettem a pulton, amikor bejött az üzletbe egy elegánsan öltözött pár. Látszott rajtuk, hogy odavannak egymásért. A férfi odalépett a pulthoz és két tucat vörös rózsát kért. Annyira el voltam foglalva a virágokkal, hogy először alig néztem rá. Amikor átadtam a csokrot és ő fizetett akkor néztem a szemébe. Azok a szemek! Olyan szeme volt, mint egy tigrisnek, legalábbis nekem azonnal ez jutott róla eszembe. Istenem, azonnal beleszerettem. Az a férfi maga volt a tökély, magas, kisportolt, igazi ragadozó, a hangja még ma is itt cseng a fülemben. Még most is megremeg a bensőm, ha rá gondolok. Szóval Ő álmaim netovábbja, s mivel megközelíthetetlen ezért álom is marad. Sajnos az óta nem láttam.
Így most itt állok tétovázva. A barátnőm, Mary meghívott a Pasadena nevű bárba egy italra és azt mondta sejtelmesen, hogy van egy meglepetése számomra. Mivel én nagyon utálom a meglepetéseket, annyit ki tudtam szedni belőle, hogy egy fiút hoz magával, akit szeretne, ha megismernék.
- Jól van Mary! – sóhajtottam és megindultam a bár felé. Már vártak.
- Na végre, hogy itt vagy! – üdvözölt Mary és már húzott is magával az asztalukhoz, közben folyamatosan korholt – Már azt hittem el sem jössz! Te soha nem tudsz időben odaérni sehová?!
Nem tudom megmondani miért, de nagyon rossz hangulatom lett hirtelen, és ez jócskán kihatott az elkövetkező pillanatokra is.
- Paul, engedd, meg hogy bemutassam Amy Warrent. – vágott bele a dolgok közepébe Mary. – Amy Ő itt egy jó barátom, Paul Vecchi.
- Örvendek Amy! – nyújtott kezet a fiú.
- Aha – nyújtottam kezet én is, közben pedig a pincért kerestem a szememmel. – egy száraz Martinit lesz szíves! – szóltam oda az időközben előkerült pincérnek.
Miután a pincér kihozta az italt, belekortyoltam és a láthatóan zavarban lévő fiú felé fordultam. Hangulatom kezdett nagyon fúriásra váltani, és cseppet sem voltam kedves, amikor megszólítottam.
- Szóval Paul? Mesélj magadról valamit!
- Mire vagy kíváncsi? – kérdezett vissza.
- Mindenre. Legfőképpen arra, hogy hány éves vagy!
- Huszonkilenc - vágta rá.
- Aha, én meg tizennyolc múltam tegnap! Szóval mennyi?!
- De Amy! Milyen modor ez? Mi ütött beléd az istenért! – kiáltott rám Mary megrökönyödve.
- Miért? Csak jogomban áll megtudni, hány éves? És ha kiskorú? Nem akarok liliomtipró lenni!
- Hagyd csak Mary! Igaza van, valójában huszonöt éves vagyok. Egyébként Mary azt mondta téged úgysem érdekel a korom.
Most én rökönyödtem meg.
- Mary! –förmedtem kedvenc barátnőmre –mégis mit mondtál te neki rólam? Én nem keresek egyéjszakás kalandokat! Vagy talán úgy gondoltad, Paul, hogy én foglak kioktatni? Esetleg technikai trükköket vársz tőlem? Figyeljetek, nekem semmi szükségem erre! Érezzétek jól magatokat vagy egymást, ahogy tetszik! Én mentem! –azzal felhajtottam a maradék Martinit, pénzt dobtam az asztalra és kiviharzottam a bárból, a hátam mögött hagyva két megdöbbent embert.
- De Amy! Félreérted…- hallottam még Mary hangját, de nem figyeltem rá tovább, mert mielőbb kint akartam lenni a frisslevegőn.
Az utcán aztán megálltam és miután éreztem, hogy lecsillapodik bennem az indokolatlan indulat, úgy döntöttem rám fér a séta. Ki kell szellőztetnem a fejem, magányra van szükségem.
A parkon át vitt az utam. Sétáltam az öreg fák között vezető keskeny úton és élveztem a hűvös levegőt, elfelejtve, hogy nemrég még szidtam az időjárást. A hideg most jól esett. Elértem a kis patakot átívelő fahidat, felléptem rá és a közepén megálltam. Felnéztem az égre, ragyogtak a csillagok, sehol egy lélek rajtam kívül, minden csendes és nyugodt. Néztem a csillagokat és arra gondoltam milyen lenne ott fenn. Fentről lenézni a földre, szállni és benézni egy-két ablakon.
Elmosolyodtam, milyen jó lenne most benézni az Ő lakásába! Vajon mit csinálhat éppen? Megborzongtam a gondolatra, ahogy magam elé képzeltem.
Ebben a pillanatban egy hullócsillag húzott el felettem. Hullócsillag? Szokatlan ez így december elején. Megráztam a fejem, - Bolond vagy Amy! Ábrándokat kergetsz! Térj vissza a földre. Nagyot sóhajtottam, hirtelen elment a kedvem a sétálástól, mielőbb otthon akartam lenni a meleg kuckómban és egy forró tea mellett a gondolataimba mélyedni. Kiértem a parkból, fogtam egy taxit és hazavitettem magam.
Otthon aztán lezuhanyoztam, főztem egy teát, és ágyba bújtam. Azt terveztem, hogy belemerülök az önsajnálatba, de amint átmelegedtem, mély álomba merültem.
Azt álmodtam, hogy kiszállok a testemből. Láttam magamat, ahogy összegömbölyödve fekszem az ágyon. Furcsa érzés volt, de különösképpen szabadnak éreztem magam. Először csak a szobában repkedtem, aztán kipróbáltam, hogy át tudok-e hatolni a falakon. Sikerült. Átsétáltam a kanapén, ez vicces volt. Majd egy hirtelen gondolattól vezérelve átdugtam a fejem a falon, azon a falon, ami a szomszédommal Greggel volt közös. Greg a fotelban aludt. Átmenjek? Tétováztam egy pillanatig, mert ez ugye mégis csak más emberek magánélete?! Na és? Ki lát meg? Tényleg megláthat valaki? És ha meglát? Ezt ki kell próbálnom, és Greg lesz a kísérleti alany.
Greg jó fej. Egyedülálló pasas, olyan magának való. Lehet vele beszélgetni, meg viccelődni, de nem hiszem, hogy valaha valaki hosszabb ideig elviselné. Na próbáljuk meg. Átléptem a falon és megálltam Greggel szemben. Finoman ráfújtam az arcára. Erre ő meglegyintette a kezét maga előtt, majd kinyitotta a szemét.
– Amy?! –olyan hirtelen szólalt meg, hogy megrémültem. – Maga meg mit keres itt? – kérdezte és gyorsan megdörgölte a szemét. Ezt a pillanatot használtam ki és kisuhantam a házból.
Tehát nem vagyok láthatatlan, bárki megláthat, viszont nagyon gyorsan el tudok tűnni. Röpködtem még egy kicsit majd valahonnan távolról éles sípolás ütötte meg a fülem... (folyt.köv.)
