Vége a novembernek, közeleg a Karácsony. Vajon bennem van a hiba, hogy nem várom?! Depis a hangulatom, sok a tennivaló. Kedvem hozzá nincsen. Gyűlölöm a november végét! A két évvel ezelőtti tragédia mély nyomot hagyott bennem-bennünk. Élünk, túlélünk, bár néha úgy tűnik csak vegetálunk. Már semmi sem ugyanaz. Nincs nap hogy ne jutna eszembe... sírnék, de csak ha senki se lát.
Mióta rávezettek Adam zenéjére, csak az tartja bennem az erőt. Hülyeség ez a rajongás? Nem is annyira az ember fog meg, mint inkább - ahogy nővérem mondta - a kisugárzása, az ereje. Az hogy vállalja azt ami, és kimondja azt amit gondol. Irigylem érte.
Sokszor jut mostanában eszembe az Alkonyatból Bella egy mondata: A halál könnyű, az élet nehezebb.
Hát igen, szenvedni jöttünk erre a világra. Hát ez nagyon gyászos inkább befejezem...
